Rachel Caine: 

Élőhalottak bálja -

A morganville-i vámpírok 2.

"Claire Danversnek nem egyszerű az élete. Zseni létére olyan suliba kell járnia, ahol sajnos nem számít ki milyen okos: ha nem tartozol a menő csajok klikkjéhez, pokollá teszik az életedet. Ráadásul a várost, ahol tanul, vámpírklánok uralják. Rachel Caine nagysikerű sorozatának második kötetében Claire-re újabb megpróbáltatások várnak. Bár a kollégiumból sikerül elköltöznie, és talál egy egész jó kis albérletet, a problémák nem oldódnak meg. Eleinte egész jól alakulnak a dolgok: Claire összejön az egyik lakótársával, a jóképű Shane-nel. De aztán egy szempillantás alatt véget ér az idilli állapot, miután beállít Shane apja, a bosszúszomjas vámpírvadász a motoros bandájával. Ezek a fickók nem válogatnak az eszközökben és módszerekben, ha vérszívókat gyilkolhatnak Shane-t megvádolják, hogy eltett láb alól egy vámpírt, aztán rács mögé kerül, és halálra ítélik. A gyilkossági ügy a vámpírok és az emberek közötti tűzszünet végét jelentheti. Az idő pedig vészesen fogy ugyanis a vámpírok egyik nagyhatalmú vezére, Oliver szeretné minél előbb letudni a kivégzést. Claire és barátai két tűz közé kerülnek, és törhetik a fejüket, hogy hogyan másszanak ki a csávából. Közben a campuson az év legnagyobb bulija készül, ahová Claire és Eve is meghívást kap. Az ötlet jónak tűnik, de mire kiderül, hogy miért hívták meg őket, elszabadul a pokol: emberek és vámpírok, élők és holtak csapnak össze. Mindenki vérre szomjazik, de persze senki sem az, akinek látszik ... "

A karakterek még mindig kidolgozatlanok maradtak, a feszült helyzetekben oda nem illő viselkedés szintén idegesített és volt mikor már kínomban nevettem. Pedig nem lett volna ez egy rossz könyv. Néhol elcsodálkoztam, hogy Caine milyen mondatokat tud írni és nem értettem, miért nem képes így végigcsinálni az egészet. Nem egyszer nevetnem kellett a poénjain is, ezt az első kötetnél nem tudta elérni, de voltak olyanok is amiket (hogy a könyv stílusához hű maradjak) gáznak tartottam.

Claire-t még mindig nem kedvelem, a "kis egérke" jelzőből a végére már elegem lett, azt sem értettem, hogy miért kellett mindig őt kikiáltani hősnek, viszont a korát illetően mellette állok. Tizenhat éves (én dettó) és úgy kezelték mint egy öt évest. Oké, persze tizennyolctól számítunk felnőttnek, de gyerekek sem vagyunk már. Maximum felnőtt kezdemények. Maradjunk ebbe, így legalább a "felnőtt" szóval becsaphatjuk magunkat. 

A kedvencem a végére Sam lett (Iant is kedveltem egészen addig a részig), Michaeltől pedig elpártoltam. Az elején nagyon tudni lehetett, hogy valamiképp visszafogja őt hozni az írónő, erre számítottam is, de azért ennél tovább húzhatta volna a dolgot. A káromkodások sem tetszettek benne, a sok "fater", "csajszi", "haver" szintén. Az Élőhalottak bálja nem sokat szerepelt benne ahhoz képest, hogy ez a címe, a nagy fordulatok elmaradtak és az olyan embereket mint Shane "faterja" ki nem állhatom. Az ilyenek számomra nem tartoznak a szülő kategóriába és nem is valók annak.

Nem értettem Claire pasiimádatát sem, az első pillanatban még épp Shane-t szereti, aztán jön egy dögös pasi és: Pápá Shane!  Ez nem az én műfajom. A többiekkel is voltak problémáim, leginkább, hogy kiszámíthatatlanok. Nem tudtam eldönteni, hogy Eve egy adott helyzetben, hogy fog reagálni. Az is szürreális volt, hogy a romok közül egyedül kitudta húzni Richardot. Elismerem, hogy erős, de egy férfit nem hoz ki onnan egyedül két perc alatt. Shane dettó. Egyszer rémálmai vannak, máskor Claire még sosem látta ilyen bátornak, harmadszor pedig Claire még sosem látta ilyen bátornak.

Az első kötethez képest jobb lett, de nem sokkal. Caine fel-felbukkanó szép mondatai mentették meg a szememben.

3,5 pontot adnék rá az 5-ből.

  

                                                                                                         Giselfull