J. R. Ward :

Éjsötét szerető - 

Fekete Tőr Testvériség 1.

"Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől. Vezetőjük, a jóképű, emberfeletti erővel bíró Wrath maradt az egyetlen tisztavérű vámpír a Földön. Szülei gyilkosait keresi, hogy végre kiegyenlítse a számlát. Küldetése során találkozik a gyönyörű Beth-szel, aki mit sem tud származásáról: nem sejti, hogy félig vámpír. Wrath-nak be kell vezetnie a lányt a halottak világába, hiszen ez az öröksége, a sorsa. Egy új érzés, a testét gyötrő nyugtalanság miatt Beth képtelen ellenállni a veszélyesen vonzó férfinak, aki éjszakánként meglátogatja, ám történetei a Testvériségről és a vérről megijesztik. A férfi érintése lángra lobbantja Beth-t, ám ez egy fenyegető, mindkettőjüket felemésztő vágy..."

Már nem is tudom, hogy hogy kezdődött ez az egész Fekete Tőr Testvériség imádatom, mindenesetre szűnni nem akar az biztos.

Az eleje jól kezdődött, bár azért sajnáltam egy kicsit Dariust, viszont így nyomon követhettük a halála által okozott bonyodalmakat. Furcsa volt, hogy Wrath szinte teljesen vak, de legalább ez hozzá adott egy kis pluszt a karakteréhez. Beth-et annyira nem tudtam közelengedni magamhoz, nem tudtam a helyébe képzelni magam (ez nekem sokat számít), csak egy külső szemlélő voltam, nem pedig a csapat tagja. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy E/3-ban íródott, mégis lehetett volna egy kicsit közvetlenebb. A kapcsolatukban éreztem, hogy szeretik egymást, csak közben meg ott volt a testi része is a dolognak, így nem tudott mind a kettő ugyanannyira kibontakozni.

A világ felépítése tetszett, egy újabb olyan eset mikor a vámpírokat kicsit másképp is megismerhetjük. A többi harcos is szimpatikus volt, ha kérhetném még egy kicsit belőlük. Azért azt kell mondjam, hogy Ward jól ütemezte be a nézőpont váltásokat, mert mikor jött volna egy izgalmasabb rész, akkor egy másik szereplőre váltottunk. Nálam ez azt a hatást érte el, hogy ne tudjam lerakni a könyvet. Kíváncsi voltam, tudni akartam, hogy mi lesz a cselekvés vége, ezért próbáltam minél gyorsabban elolvasni az adott részt, de aztán ott is jött egy fordulat, így csak olvastam és olvastam. (Bár mikor már sokadszorra volt így akkor kezdett idegesíteni, szóval ennek az oldalnak van pozitívuma és negatívuma is.) A rossz fiúknak itt az alantasok számítottak, de ezeket a részeket néha untam, talán csak az előbb említett izgalmak miatt. Mikor az idegrendszerem épp felmondta volna a szolgálatot, jött egy ilyen rész és lenyugtatott. Pedig lehet, hogy nem kellett volna, lehet, hogy az még rá adott volna egy kis pluszt. A végén kicsit egyszerűnek éreztem mikor David elrabolta Beth-et, viszont az a "harcolós" jelenet tényleg nagyon el lett kapkodva. Szánhatott volna rá több időt is az írónő, vagy nem tudom mi oka lehetett ennek, mindenesetre lesz ez még jobb is.

4 pontot adnék rá az 5-ből.

                                                                                                                Giselfull