Shan Sa:

 A gójátékos

"A gó a szerelem és a sors játéka. Az Ezer Szél nevű kisváros főterén egy fiatal férfi és egy kamasz lány találkozik nap mint nap a gótábla mellett. Mindketten nyerni akarnak. A férfi, a megszálló japán hadsereg álruhás tisztje, a háború elviselhetetlen borzalmai elől menekül a játékba, míg a test gyönyöreit éppen felfedező kamasz lány a családi kötöttségek és a szerelmi csalódás elől. Ők ketten még egymás nevét sem tudják, ám akaratlanul is egyre szenvedélyesebb érzelmek fűzik őket össze. Aztán egy végzetes napon lehull az álca…"

A borítón akadt meg először a szemem és csak utána néztem meg, hogy vajon miről szól, végül pedig már a kezeimbe is foghattam. Miután befejeztem egész végig ez járt a fejemben, és valahogy nem úgy mint, ahogy a többi könyvel lenni szokott. Rendkívül drámai hatást nyújt főleg a vége felé. De kezdjük az elejéről.

Két főszereplőnk van, és nézőpont váltásokkal ismerhetjük meg őket közelebbről. Nekem szimpatikusabb volt a férfi szemszögéből nézve a dolgokat, de ez már lehet annak a következménye, hogy kicsit több kommunikációt vártam volna közöttük. A lány a végéig nem is mutat különösebb érdeklődést, de megjegyzem, hogy az egy teljesen más kultúra volt, így ez hozzá tartozott. Kína, Japán illetve Mandzsúria történelméről is tudhatunk meg dolgokat, illetve ami tetszett benne, hogy felfedte előttünk azokat a "titkokat" amik például a katonák öngyilkossági esetéről beszélnek, vagy épp a nők sorsásról. Ami engem illet nem igazán támogattam a Min, Csing és a kínai lány kapcsolatát. Ez a háromszög igen érdekes fordulatot vett, és ez, illetve a következményei, játszottak leginkább közre a végén. No, akkor jöjjön a legeslegvége. Ott szó szerint tátva maradt a szám. Erre a fordulatra nem is számítottam, és be kell valljam, hogy megkönnyeztem őket. Szinte még el sem kezdődött, de már vége is szakadt, mindennek. Ami viszont tetszett benne, hogy a lány nevét, Éji Dal, csak itt tudhatjuk meg, és ez  fel sem tűnt legalább a közepéig.(Egyébként ha jól emlékszem akkor a férfi nevét nem is tudjuk meg.) Ott kezdtem el gondolkozni rajta, hogy hogy is hívják? Nos, nekem ezzel csak még jobban elnyerte a szimpátiámat, mind a könyv iránt, mind pedig az írónő iránt is. Itt végig a férfi szemszögén át követhetjük a történéseket, és a végén az ígéretei, a "beszéde" nagyon szép volt. Ennél a résznél jött át, hogy igen, szeretik egymást.

4,5 pontot adnék rá az 5-ből.

                                                                                                                  Giselfull