2011. április 9., szombat

Jeaniene Frost:
 Karó és sírhant


"Cat új életet kezdett. Négy éve búcsút intett a vámpírvadászatnak, és ezzel együtt a szerelem is kopogtatott nála. Egy barátnőjének esküvőjén azonban váratlanul Bones lép oda hozzá, éppen időben. Valaki Cat vesztét akarja, és a szövetségesek újra kénytelen összefogni, hogy az áruló nyomára bukkanjanak..."

Ez volt a kedvenc részem a sorozat kötetei közül. 4 teljes év telt el az utolsó találkozás óta, de az érzelmek, izgalmak ugyanott folytatódnak ahol véget értek. Cat és Bones újra együtt lesznek, és most már a drága Justina se tud az utukba állni. Előtérbe kerül Bones múltja, illetve a teremtőjével is megismerkedhetünk. Ha nem vesszük figyelembe,hogy Ian el akarja szakítani a párosunkat egymástól akkor akár még azt is lehetne mondani ,hogy egy szerethető személyiség, aki ezt az oldalát főleg a 3. részben fogja megvillantani. Karakterek közül kedvencemnek most is a két főszereplőnket illetve Spádét és Rodneyt mondanám. Cat munkatársa, akivel egy kicsit közelebbi kapcsolatba került, nekem nem volt szimpatikus. De ezt is csak azzal tudnám indokolni,hogy megpróbálta a mi drága Bonesunkat eltávolítani, ami ugye mínusz pontokkal jár. Kiemelhető karakternek még Mencherest és a többi csapattagot tudnám felhozni.
Volt néhány dolog amit az írónő megpróbált rejtvényként feltüntetni előttünk és főhősnőnk előtt is. Azt a Cates részt kicsit furcsáltam hisz elég logikusnak tűnt,hogy félvámpír lévén tovább fog élni mint egy átlagos ember,de ez neki eszébe se jutott,sőt mikor meghallotta akkor egyenesen tagadta. Viszont, Don nagybácsira én se gondoltam, ez meglepett.
Egy dolgot hiányoltam csak, amire nagyon kíváncsi voltam. Mit csinált Bones azalatt az idő alatt? Kicsit elszórakozgatott Anette-vel, szomorkodott és kereste Catet. Körülbelül ennyi információ morzsát kaptunk,de én többre lettem volna kiváncsi. Kár, hogy ezt az írónő kihagyta.
Ami fontos még, hogy megismerkedhetünk Maxal is, Cat apjával. Szegény főhősnőnk nem igazán örült a látogatásának tekintettel a múltbéli eseményekre, és ennek még meglesznek a következményei is elég drasztikus megoldásokkal.

Összességében nagyon tetszett, ezért 5 pontot adnék rá az 5-ből.

                                                                                                               Giselfull

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése