2011. március 29., kedd

Rachel Caine:
 Az üvegház -
A morganville-i vámpírok 1.


"Claire Denvers nagy reményekkel kezdi meg tanulmányait a poros kisváros, Morganville egyetemén, de reményei hamarosan rémálommá változnak, amikor összetűzésbe kerül a helyi lányokkal, akik gyorsan megtanítják neki, hogy hol is a helye az iskolai rangsorban. Valahol a sor legvégén. Miután súlyosan megfenyegetik, Claire kénytelen menekülni a kollégiumból, és szűkös anyagi lehetőségeihez képest elfogadható albérlet után nézni a városban. Így kerül az Üvegházba, és így szerez új barátokat és lakótársakat a különc Eve, a lázadó Shane és a titokzatos Michael személyében, aki valamilyen furcsa oknál fogva sosem mutatkozik nappal a többiek előtt. Nemcsak az Üvegház, hanem egész Morganville hemzseg a titkoktól. Azt mondják, a kisvárost valójában a vámpírok irányítják, és nem ajánlatos ujjat húzni velük. Claire érkezésével felborítja a fennálló rendet, és ahogy egymás után bukkannak elő az ősi titkok, úgy kerülnek Claire és barátai egyre nagyobb veszélybe. A házuk előtt pedig már kezdenek felsorakozni a vérszomjas élőhalottak."

Caine egy olyan várost akart megalkotni, ami tele van fordulatokkal, rejtélyekkel. Hát, ez nem jött össze. Túl erőltetett lett ez a vámpírosdi, hogy mindent ők irányítanak, és az emberek félelemben élnek. Na,de kérem ha tényleg így van akkor mért nem költöznek el? Ezt is megindokolja az írónő még pedig azzal, hogy "nem akarnak új életet kezdeni". Nem tudom mások, hogy vannak vele, de ez nekem kevés. Ha veszélyben forog az életem, és már az utcára sem tehetem ki a lábam akkor nyilván nem fogom megvárni míg engem  is elkapnak.
Claire is egy nagy személyiség változáson megy keresztül, ami nekem túl gyors volt. De, hogy pozitívumot is mondjak felhozom azt, mikor a 3. vagy 4. fejezetben kiderül Mike titka, akkor egészen megkedveltem a srácot. Onnantól ő volt a kedvenc szereplőm. Érdekességet még az hozott benne, hogy az olvasó rögtön egy Claire-Michael románcra számított (köztük én is), de végül ezt a szálat megcsavarta és egészen más lett.  A Schane-Claire kapcsolatot annyira nem tudtam értékelni, mert mikor is alakult ki ez köztük? Rendben van,hogy a srác jól néz ki, de nem voltak ott komolyabb érzelmek.
A másik pedig a befejezése, sokkal egyszerűbb lett volna oda adni a könyvet és tovább élni boldogan, de ők ugye jót tesznek. Mégis mit? - kérdezem én. Ezt nem értettem benne, pedig igazából csak maguknak ártottak ezzel.

A könyv egy nagy hézagot hagy maga után a folytatásnak, de nem jó ütemben. A cselekmény ott függ a levegőben, végre egy izgalmasabb pillanat (Shane apján egy nagyot nevettem) erre az írónő abbahagyja. Mikor először láttam azt hittem, hogy rosszul töltöttem le a könyvet, de be kellett látnom,hogy nem én voltam a tettes.
Összességében nem volt egy túl jó könyv,de egyszeri alkalomnak megteszi.


3 pontot adnék rá az 5-ből.
                                                                                                                  Giselfull
Jeff Lindsay:
 Dexter dühödt démonai


"Nappal sármos rendőrségi szakértő. Éjszaka brutális sorozatgyilkos. Hát lehet egy ilyen embert nem szeretni? Íme Dexter Morgan, a báránybőrbe bújt farkas. Jóképű, jó humorú, udvarias és végtelenül kellemes ember, aki a Miami rendőrség szakértőjeként dolgozik. De a gyerekkorában őt ért traumák hatására folyamatos küzdelmet vív dühödt démonaival. Nincs mit szépíteni a dolgon: Dexter Morgan egy sorozatgyilkos. Bár pszichopatának elég szimpatikus, hiszen kizárólag rossz embereket öl meg. Aztán amikor kegyetlen gyilkosságsorozat áldozatai bukkannak fel egymás után a városban, és a tettes módszereiben Dexter mintha a sajátját vélné felismerni, cselekednie kell. Kénytelen lesz végére járni az ügynek. Ja, és természetesen le kell csillapítania egyre veszettebbül dühöngő démonait is, ami szintén nem egyszerű feladat."


Ez a könyv teljesen abba a kategóriába tartozik amiket imádok, és még jó néhány hétig rágódok rajtuk. 
A csonkítós részekkel nem volt semmi bajom, elolvastam, feldolgoztam és mentem tovább, de azt hiszem, hogy ezt leginkább Dexter jellemének köszönhetem és annak, ahogy ő felfogta az egészet, pszichopatásan(illetve egyébként is könnyen viselem a véres jeleneteket). A humora tetszett benne a legjobban, és ezt ki is emelném, mert nagyon sok író/írónő ezzel rontja el a könyvét, itt pedig szinte végig nevettem az egészen. Gondolom nem árulok el nagy titkot ha azt mondom, hogy ő volt a kedvenc szereplőm, viszont a nővérét, Debet, nem igazán sikerült a szívembe zárnom. Remélem, hogy a következő kötetekben jobban megtudom ismerni, és nem csak őt, hanem a többieket is. Rossz fiú azért itt is akad, ha nem számítjuk magát a főszereplőnket, és már kivehető egy olyan szál -Doakes őrmester és Dexter felfelé ívelő kapcsolata- amit több köteten keresztül kísérhetünk.
A végén Lindsay egy kis csavart akart rakni a történetbe, bár én már előtte rájöttem, azért élvezhető volt, főleg az a rész mikor komolyabban belementünk a pszichopatás részletekbe -hogy mit gondolt akkor, miért kell megtennie, milyen érzéseket vált ki belőlle stb... Az epilógusnál, viszont tényleg elhitette velem, hogy az a bizonyos személy meghalt. Csak kapkodtam a fejem, hogy ez nem lehet, ugye nem?!
Utána pedig megkönnyebbülhettem és mosolyogva csukhattam össze a könyvet.

Megjegyzés: Készült belőle egy tv sorozat is, amit a viasat3 -mon vetíttek még 2006-2007-ben. Láttam részeket (youtube-on megtalálhatók) és azt kell mondjam,hogy a könyv sokkal jobban megfogott.

 
5 pontot adnék rá az 5-ből.                                                                             
                                                                                                           Giselfull

Suzanne Collins:
 Futótűz


"A Kapitólium dühös. 

A Kapitólium bosszúra éhes. 
A Kapitólium vért akar látni. 
És az igazi harc csak most kezdődik. 
Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és a családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Vár rájuk a hosszú Győzelmi Körút, ismét csak a tévénézők árgus szeme előtt. 
A kötelező udvariaskodás unalmát azonban döbbenet és félelem váltja fel, amikor hírét veszik, hogy lázadás készül a Kapitólium ellen. Snow elnök sosem habozott lesújtani az engedetlenekre, és most is ott csap le, ahol senki sem várja. Emberek halnak meg, családok lesznek földönfutók, Katniss és Peeta pedig újabb küzdelemre kényszerülnek, ahol a tétek még nagyobbak, mint korábban."


Nagyon vártam ezt a részt, és lényegében azt is kaptam, amit szerettem volna. Collins tartotta a szintjét, a fordulataitól tátva maradt a szám és csak úgy mint az előzőt, ezt is egyhuzamban olvastam ki. Az arénás rész Az éhezők viadalában jobban tetszett, de itt nem ezen volt a hangsúly, így nem bánom. Gale-ből is kicsit többet kaptunk, aminek örülök, viszont Peetát egyre jobban kedvelem, szóval most döntetlenre állnak. Haymitch mindennek ellenére kedvenc, ellenállhatatlan bárki bármit is mond. :)
Örültem a sok új szereplőnek, Finnicket és Beetee-t hamar megszerettem, de a legtöbb kiválasztott szimpatikus volt.
Az elnököt a rózsáival, a fenyegetéseivel, a mindenével együtt megvetettem és utáltam. Team Katniss*

4,7 pontot adnék rá az 5-ből.
                                                               Giselfull
Suzanne Collins:
Az éhezők viadala


"Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal..."

Még nyáron találtam belőle az interneten egy fejezetet és azóta el akartam olvasni. Aztán Ippi hívta fel rá a figyelmemet,hogy megjelent így meg is vettem. Hát, nem kellett csalódnom, sőt..
Az elejétől kezdve a végéig tetszett. A világ felépítése(ami mostanában már nem ritka,de egy kis változtatással Collins új színt vitt bele), a viadal, a karakterek. Az írónő még az unalmasnak tűnő leíró részeket is érdekessé tette, lásd: mikor a vonaton utaztak Panembe. Katniss karaktere valamilyen szempontból egyedi, igaz,hogy már olvastam hozzá hasonló személyiségről mégis valami megváltoztatta őt  a szememben. A srácokat is kedveltem, bár én inkább Team Gale-es vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy a Peetat nem kedvelem, ellenkezőleg, ő is nagyon sok olyan pillanatot okozott amin nevetnem kellett, csak egyszerűen mégis Gale. A világ felépítése nagyon megfogott, az írónőnek csak gratulálni tudok érte, fantasztikus lett. Na és természetesen a viadal is, végig izgultam az egészet, miközben elképzeltem azt is, hogy én mire mennék ott (hát a segítség elkélne :D) és a kis párocskánkra is kíváncsi voltam. A mellékszereplők közül Haymitch és Cinna volt a kedvencem, remélem sokat hallok még felőlük.

Csak javasolni tudom és megéri megvenni,hogy ott díszelegjen a polcotokon mint nekem. Illetve már megjelent a második része is Futótűz címen a boltokban.

5 pontot adnék rá az 5-ből.
                                                                                                        Giselfull
Richelle Mead:
Vámpírakadémia


"Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Lissa a vérre – viszonylag konszolidáltan – szomjazó mora vámpírok egyik nagytiszteletű családjának egyetlen leszármazottja és túlélője. Rose, aki életét tette fel legjobb barátnője védelmezésére, a dampyr testőrtanoncok sorát erősíti. A vaskapukon kívül a vérszomjas, élőhalott vámpírok, a strigák lesik az alkalmat, hogy elvegyék életüket, és magukhoz hasonlóvá tegyék őket. De a kapukon belül sem veszélytelen az életük: Lissa különleges mágikus képességei legalább annyira megkeserítik a mindennapjaikat, mint a mindkettőjüket megkísértő tiltott szerelem."

Nagyon kelletlenül fogtam hozzá . Egyrészt a fülszöveg(nem ez.) se nyerte el tetszésemet. Másrészt előítéleteim voltak. Végül barátnőm biztatására kezdtem el , és kb. már a 10.oldalon éreztem ,hogy ez most más lesz. Milyen igazam is lett!
Adott egy világ ahol morák, dampyrok és strigák élnek. A dampyrok feladata a morák védelmezése. Úgy ahogy Rose Hatway védelmezi a legjobb barátnőjét Vasilisa Dragomirt. Akár az élete árán is. Ez ugyanúgy igaz a többi dampyrra, a morák az elsők minden tekintetben. A dampyrokról tudni kell ,hogy nem lehetnek gyerekeik csak akkor ha az egyik nemző fél mora, dampyr-dampyr gyerek nincs. Ezért is fontos a faj fent tartása. Ebben a könyvben a strigák az úgy mond rossz fiúk. Ők élőhalottak akik morából, dampyrból vagy akár emberből változtak át önszántukból illetve kényszerből. Eleinte kicsit furcsa volt ez a világ nézet,de utána hozzászoktam és a 6.könyvre már teljesen átvette felettem az uralmat.
Ami a karaktereket illeti nekem Rose volt a kedvencem illetve Christian. Mindkét szereplőnek csípős a humora és sokszor el kellett mosolyodnom rajtuk. Talán az egyetlen akit annyira nem tudtam megkedvelni az Lissa volt. Igazából nem volt a karakterjével gondom, csak nem tudtam közel engedi magamhoz.
Ami a szerelmi szálát illeti mindkét főszereplő esetében megvan. Ez egy kicsit klisés volt hiszen a mentorrol és a kirekesztett srácról van szó,de mivel az írónő ilyen jól vázolta fel ,ezért csak az olvasása után gondoltam bele. Mead nyitva hagyta a végét így természetesen lett folytatása és immáron már az 5. könyvet fogják kiadni 2011. márciusában!

Végeredményben 5 pontot adnék rá az 5-ből.
                                                                                                   Giselfull
A kudarc az első út a sikerhez

   Tartja egy Japán mondás. Bárcsak olyan könnyű lenne újra és újra talpra állni egy újabb kudarc után. Sajnálom, hogy nem vagyok az az igazán küzdő típus. Könnyen feladom azokat a dolgokat amiben csalódás ért, talán egy belső védekezésforma a bekövetkező "sérülések" ellen. Nem szabadna így feladni valamit. Újabb és újabb próbálkozásokat kellene tennünk annak érdekében, hogy véghezvigyük a tervünket!

2011. március 11., péntek

Filmkritika

Hétmérföldes szerelem

  Nem igazán tudom értékelni a filmet, mivel a 103 percből csak annyi maradt, hogy a főszereplő srác grizzli medve kinézetű haverja a galambok párzásáról beszél.
  A történet egy fiatal pár kapcsolatán alapul Erinén és Garrettén, akik egy bárban ismerkednek meg és már aznap este a srác lakásán kötnek ki ahol az aláfestői zenének köszönhetően felnőttek módjára elszórakoznak. A történtek után megegyeznek, hogy mivel egyikük se szeretne komoly kapcsolatot maradnak csak az egyszerű randizgatunk és jól érezzük magunkat dolognál. Mivel Erint az egyeteme visszaszólitja San Fransiscoba párosunk kénytelen elválni egymástól, de mivel 6 hét után jobban elmélyültek közöttük a dolgok megegyeznek a már sokak számára oly sok nehézséget okozó távkapcsolatban. Na és ezután jönnek csak a nehézségek... :)


Mint már fent is említettem a film nem nyerte el különösképpen a tetszésemet. Némelyik poén nekem kicsit erőltetettnek tűnt, mintha túlságosan is a "romantikára" akarták volna helyezni a hangsúlyt. Bár megjegyezném, hogy az ebédlő asztalos jelenetnél azért hangosan felnevettem. Amikor a hármas fogatunk társalgott többször is megemlítették a "barna mackójukat" ami nekem egy idő után kicsit sok volt.
Maga a téma feldogozása nem is volt olyan rossz. Igaz nekem még nem volt távkapcsolatom,de eltudnám képzelni, hogy engem is ezek a gondolatok nyomasztanának és én is pont úgy szenvednék.
A színészi játék nem volt kiemelkedő, viszont a főszereplő párosban megvolt az a bizonyos harmónia és összetartás ami hozzájárul egy tartós kapcsolathoz. A kedvenc karakterem Erin nővére volt akit Christina Applegate alakított. Szerintem tökéletesen eltudta alakítani a tisztaság mániás, aggódó nővérkét.
Hatalmas tiszteletem övezi a rendezőket, mivel tökéletes zenekart találtak a filmhez szolgáló zenei alapként. A The Boxer Rebellion zenéje pontosan beleillett azokba a jelenetekbe ahol hallhattuk őket. 
És így visszaolvasva azt veszem észre, hogy nem is csak a galambok párzása nyerte el a tetszésem a filmben.

Összességében számomra egy 1x megnézős romantikus film, viszont ez ne tántorítson el senkit attól h ne nézzenek bele a filmbe. Ha nem is az egészet hanem csak a záró jelenetet, mert az ott van a toppon ;)

                                   5/3.8

                                                                                                                                             Ippi
 



2011. március 10., csütörtök

A kezdet

"Minden elolvasott könyv egy újabb megélt élet."
Szergej Vasziljevics Lukjanyenko


Sziasztok!
Két elszánt lélek döntött úgy, hogy ezen a napon elkezdi megosztani veletek a könyvek által szerzett tapasztalatait. Reméljük,hogy ha nem is mindenkinek,de sokaknak elfogjuk nyerni a tetszését!
    
                                                                          
Amit esetleg érdemes tudnotok : elég sok stílusirányzatban szoktunk olvasni, ezért mindenféle könyv megtalálható majd az oldalon , lesznek olyanak is amiket nem fejeztünk be mert nem nyerte el tetszésünket, de ezeket is felfogjuk rakni és ugyan úgy fognak kritikákat kapni. Általában a könyvek lesznek a főszerepben, de akár filmekről és zenéről is eshet szó.






                                                                                                           Ippi és Giselfull