Nicholas Sparks: 

A leghosszabb út

"Áprilisban, amikor az óceán felől fújó szél orgonaillattól édes, Landon Carternek mindig eszébe jut a Beaufortban töltött utolsó év. Annak idején, 1958-ban a nők még finoman öltözködtek, és a férfiak kalapot viseltek. Az akkor tizenhét éves Landon már randevúzott egy-két lánnyal, és azt hitte, tudja, mi a szerelem. Azt azonban álmában sem gondolta volna, hogy a városka baptista lelkészének lányába, Jamie Sullivanbe szeret bele úgy istenigazából. Jamie-t, akinek mindig ott volt a Biblia az iskolatáskájában, egy világ választotta el a többi tizenévestől. Ő viselte gondját özvegy apjának, megsebzett állatokat gyógyított, és besegített az árvaház munkájába. Nem akadt fiú, aki randevút mert volna kérni tőle. Landonnak sem jutott volna eszébe, ám a véletlen a lányt szemelte ki partneréül egy iskolai előadásban, és abban a pillanatban megváltozott az élete..."

Az alapötlet tetszett. Jó volt visszanézni Landon gyerekkorát, mert így mi is közelebb kerülhettünk hozzá és jobban megismerhettük, de különösebben nem fogott meg. Voltak felesleges részek benne amik untattak, egyes kifejezéseket túl sokszor használt ("ha értik mire gondolok") és volt mikor elkalandozott. Ez nem is zavart volna, de mikor már ötödszörre hívta fel rá a figyelmem ("de megint elkalandoztam") akkor már kicsit bosszantott. Ügyesebben is vissza lehetett volna térni az eredeti témára.

Különösebb cselekvés nem történt benne, Sparks az érzelmeket akarta előtérbe helyezni. Szólt a másik elfogadásáról, a kamaszok tetteiről, a vallásról, a szerelem erejéről stb... Volt mikor meghatódtam (azt hiszem ez össz-vissz egyszer történt meg), de a legtöbb érzelem semleges maradt. A végén mondhatni, hogy a poént lelőttem magamnak (megsúgták, hogy a legtöbb Sparks könyvben meghal valaki, így nem volt nehéz kitalálni), talán az még dobott volna rajta valamicskét, de egyébként a vége nem tetszett. Túl nyálas volt, pedig én hajlamos vagyok a romantikára.

4 pontot adnék rá az 5-ből.

                                                                                                                   Giselfull

Bram Stoker: 

Drakula gróf válogatott rémtettei

"Baljával úgy fogta át Mrs. Harkert, hogy a két karját oldalához szorította, jobb kezével pedig a fejét feszítette hátra. Annyit láttunk még, hogy Mrs.Harker hálóingének eleje csupa vér. Akkor megfordult a gróf, és ránk meresztette parázsló szemét. Egy pillanatig láttuk csak rángó arcát, feszülő orrcimpáit, két véres szemfogát, mert áldozatát úgy lökte félre, akár a mosogatórongyot, és jött nekünk."

Ki is volt Drakula gróf? Népét sanyargató vajda? A fantázia torzszülöttje? Ősi legenda, amely a mai napig ezer meg ezer feldolgozást ért meg? "

Az elején hozzá kellett szoknom a nyelvezetéhez, ezért egy kicsit lassabban haladtam, de mikor megszoktam nagyon élveztem. Mr. Harker szimpatikus volt, és szinte vágytam rá, hogy még jobban belemenjünk Drakula múltjába, hogy honnan jött, ki kinek a leszármazottja, a lakhelye felfedezése stb... Mikor legelőször volt nézőpont váltás akkor nagyon idegesített. Már beilleszkedtem Jonathan világába, eléldegéltünk, erre betolakodnak oda. Az elején untatott is, de aztán mikor kezdődtek a furcsaságok - Lucy viselkedése, Demeter és a hajó naplója -, beindult a történet. Minden kis mozzanatnak jelentősége volt, a szálak keresztezték egymást és egy rakás érdekességet vitt bele Stoker. Annyiszor segítettem volna nekik, de persze nem kellet. Szép sorjában rájöttek mindenre, bár néha nehezemre esett lépést tartani velük, főleg a sok nézőpont váltásnál, ilyenkor mindig újra kellett néznem, hogy kinél is tartok. Van Helsing professzort nagyon megkedveltem (kedvenc), de ugyanúgy igaz ez Morrisra és Jonathanra is. Bár Mr. Harker inkább csak az elején, mikor visszatért, már megváltozott, és nem állt újra össze a csapatunk. Lucy nem került annyira közel hozzám, de Mina tényleg megérdemelte a bókokat. Mikor közeledtem a végéhez, akkor kicsit féltem, hogy el fogja kapkodni a dolgokat, aztán így is lett, de még mindig élvezhető volt, főleg az utolsó mondat fordultával.

4,5 pontot adnék rá az 5-ből.

                                                                                                    Giselfull

Beate Teresa Hanika: 

Soha senkinek – Amiről nem készül családi fotó

"Malvina látszólag olyan, mint a többi kamasz lány: pimasz, dühös, akaratos. A családja szerint ez csak átmeneti állapot, biztosan kinövi majd. Még a legjobb barátnője sem sejti, hogy Malvinát súlyos titok nyomasztja. Egy gyermekkori titok, amelyet el akar temetni magában. De hiába. Malvina a péntek délutánt a nagyapjánál tölti, aki váratlanul megcsókolja őt. És a csók felidézi benne a múltat: egy zsarnok férfi, egy gyenge asszony és egy áldozatul esett kislány történetét. Malvina nem akar többé nagyapához menni. A családjára nem számíthat, egyedül kell szembenéznie azzal, ami történt vele. Beszélnie kell a múltról, bármilyen nehéz is, ez az egyetlen esély arra, hogy felemelő véget érjen ez a felkavaró történet. Szerencsére Malvinának akadnak védőangyalai, és a szerelem is rátalál."

Szeretem az ilyen sötét témájú könyveket, szeretem velük átélni az eseményeket, szeretek elborzadni rajtuk.

Az utóbbi elég erősen megvolt. A nagyapától a hányinger kerülgetett, a nagymamájától, az apjától, az anyjától és Paultól szintén. Hogy lehet csak úgy átnézni a saját gyerekeden miközben ő azt mondja, hogy megcsókolta a nagyapja?! Igen, lehet félreérthetően fogalmazni, de akkor visszakérdezünk. Nem elintézzük egy "áhh, kamoszok" felszólalással vagy épp szimplán átnézünk rajta. Undorító.

Anne csak azon a szinten iritált mint, ahogyan általában egy húg viszonyul a nővéréhez. Aztán a későbbiekben ez is megváltozott, tud ő kedves lenni ha akar, sőt külön jó érzés volt, hogy a végén bekerült azok közé akikben megbízik Malvina. Lizzy-t, Lizzy anyukáját (na ilyen kérem egy igazi szülő), Bitschek nénit és Zakót kedveltem. Ezek az emberek azok akikben én is megtudtam bízni. Külön öröm volt látni azt, hogy van aki törődik Malvinával, hogy igenis van olyan felnőtt aki hisz neki és nem azt mondja, hogy ő a hibás. Ez volt a legszomorúbb benne, az egészről nem tehet semmit, csak az a ferdehajlamú, perverz nagyapja és a nagyanyja, mert, hogy ő mit is tett? Kiszolgáltatta az unokáját, majd megeskette, hogy nem szól egy szót se senkinek. Gyomorforgató.

Mikor Zakóval volt, tényleg azt az érzést keltette, hogy minden rendben körülötte. Persze, nem lehetett teljes mértékben megfeledkezni róla, ott lapult valahol lent, mélyen, de legalább volt aki ezt megadta neki. Egy kis szabadságot, egy kis felüdülést, egy kis szerelmet.

Nem egy pörgős könyv, az érzelmek vannak előtérben, de azok fantasztikusan vannak érzékeltetve.

Megj.: A végén Malvinával együtt szurkoltam azért, hogy soha többé ne keljen látnia őt. Ez végülis teljesült, bár én komolyabb lépéseket végeztem volna a cél érdekében..

Még egy dolog. Annyira, de annyira hasonlít ez a könyv valamire. Nem akar eszembe jutni, csak, ahogy visszaemlékezek a részletekre mindig beugrik valami, mintha már láttam, olvastam volna ehhez hasonlót. Érdekes.

5 pontot adnék rá az 5-ből.

                                                                                                       Giselfull

2011.06.04 - Könyvhét

Idén a Könyvfesztivál mellett úgy döntöttünk, hogy muszáj erre is ellátogatnunk. Ennek az lett a vége, hogy fejenként három-három könyvel tértünk haza: Neil Gaiman: Törékeny holmik (2x), Kelley Armstrong : A szellemidéző, Lawrence Block: Bérgyilkos inkognitóban (az utóbbi kettőt Ippi zsebelte be), Jeff Lindsay: Dexter dühödt démonai, Beate Teresa Hanika: Soha senkinek – Amiről nem készül családi fotó (ezeket pedig jómagam).

"A tizenkét hónapnak is múlatnia kell valahogy az időt, hát mesélnek egymásnak. Árnyék hiába utazik Skóciába, akit az istenek egyszer megtaláltak, azt nem hagyják békén. Ha betévedünk egy partira, ahol gyönyörű lányok vannak, azért kérdezzünk rá, honnét jöttek."

"Chloé Saunders nem akar mást az élettől, mint bármelyik tinédzser: esélyt arra, hogy befejezhesse az iskolát, barátokat találjon, és talán egy fiút is magának. Amikor azonban elkezd szellemeket látni, megérti, hogy az élete soha nem lesz olyan, mint a többieké. A figyelmét követelő szellemektől körülvéve Chloé végül összeomlik, és bekerül egy kisebb elmezavarral küzdő fiatalok számára fenntartott otthonba. A Lyle Ház először normálisnak tűnik, de ahogy Chloé sorra megismeri a többi ápoltat a sármos Simont és gyanús, soha nem mosolygó bátyját, Dereket, a visszataszító Torit és Rae-t, aki túlságosan is szereti a tüzet – rájön, hogy valami különös, baljós dolog köti össze őket, amit nem lehet a szokásos „problémás a gyerek” viselkedéssel magyarázni. Ahogy együtt nemsokára azt is felfedezik, hogy a Lyle Ház sem egy a szokásos otthonok közül…"

"J.P. Keller nyugodt, eseménytelen életet él. A lakásában ott áll egy szupermodern tévé, minden reggel megveszi az újságot, sokat dolgozik a bélyeggyűjteményével. Érthető, ha vonakodva mond igent az utolsó melóra, a legutolsóra, elvégre most már végleg szeretne visszavonulni. Megérkezik hát Des Moines-ba, és miközben bélyeget vásárol, Ohio állam éppen a városban tartózkodó kormányzóját megölik. Minden bizonyíték Kellerre mutat, az ország összes rendőre őt keresi. Csapdába csalták, és ugyan milliói vannak egy bankszámlán, még arra sincs pénze, hogy alsónadrágot vegyen. Egy baseballsapkával a fején vezet, rajta Homer Simpson, a kocsija egy Nissan, színe átlagos, az út végtelen, a pénze véges, arca egy gyilkosé. Nem így tervezte nyugdíjas éveit. Legrosszabb álmaiban sem. Ebből az álomból azonban nem tud felébredni, mert ez a valóság…"

"Nappal sármos rendőrségi szakértő. Éjszaka brutális sorozatgyilkos. Hát lehet egy ilyen embert nem szeretni? Íme Dexter Morgan, a báránybőrbe bújt farkas. Jóképű, jó humorú, udvarias és végtelenül kellemes ember, aki a Miami rendőrség szakértőjeként dolgozik. De a gyerekkorában őt ért traumák hatására folyamatos küzdelmet vív dühödt démonaival. Nincs mit szépíteni a dolgon: Dexter Morgan egy sorozatgyilkos. Bár pszichopatának elég szimpatikus, hiszen kizárólag rossz embereket öl meg. Aztán amikor kegyetlen gyilkosságsorozat áldozatai bukkannak fel egymás után a városban, és a tettes módszereiben Dexter mintha a sajátját vélné felismerni, cselekednie kell. Kénytelen lesz végére járni az ügynek. Ja, és természetesen le kell csillapítania egyre veszettebbül dühöngő démonait is, ami szintén nem egyszerű feladat."

"Malvina látszólag olyan, mint a többi kamasz lány: pimasz, dühös, akaratos. A családja szerint ez csak átmeneti állapot, biztosan kinövi majd. Még a legjobb barátnője sem sejti, hogy Malvinát súlyos titok nyomasztja. Egy gyermekkori titok, amelyet el akar temetni magában. De hiába. Malvina a péntek délutánt a nagyapjánál tölti, aki váratlanul megcsókolja őt. És a csók felidézi benne a múltat: egy zsarnok férfi, egy gyenge asszony és egy áldozatul esett kislány történetét. Malvina nem akar többé nagyapához menni. A családjára nem számíthat, egyedül kell szembenéznie azzal, ami történt vele. Beszélnie kell a múltról, bármilyen nehéz is, ez az egyetlen esély arra, hogy felemelő véget érjen ez a felkavaró történet. Szerencsére Malvinának akadnak védőangyalai, és a szerelem is rátalál."

Cassandra Clare: 

Csontváros

"Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán? Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondén, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék..."

Valami fantasztikus, csodálatos, magával ragadó és letehetetlen.

Több fantasy lénnyel is találkozhatunk (vámpírok, vérfarkasok, démonok, angyalok és még sorolhatnám), de árnyvadászokról szól elsősorban. Claryt kedveltem, egy nagyon szerethető karakter -csak úgy mint a többi-, és könnyen a helyébe képzelhettem magam. A történet alakulásáról ismét csak ódákat zenghetnék, van benne fordulat, romantika(!), barátság, árulás, rejtély és még több fordulat. Természetesen Jace kerül ki kedvencként, de a nyomában ott van Clary és Magnus is (őt kiköpött Adam Lambertnek képzelem el). Egyedül Alec-et nem sikerült annyira közel engednem magamhoz, de majd meg lesz ez is.

Az érzések teljes mértékben átjöttek, velük együtt éltem át az egészet és izgultam végig a kis szerelmi háromszögünket. A Jace-Clary párost csak isteníteni tudom (azt hiszem, hogy az a bizonyos csavar ott a vége felé nem csak engem képesztett el, hanem mindenkit aki csak olvasta), aztán vannak még itt kialakulófélben lévő kapcsolatok.

Az idegrendszeremet egyébként igencsak megviselte az az időszak, míg várnom kellett a második kötet kiadására, mert nem tudtam elhinni, hogy ilyen megtörténhet. Még kérnék szépen Jace humorából,  a főszereplők közti kapcsolatból és Valentine sötét oldalából (de csak mert így előbb lehet happy end).

Természetesen 5 pontot adnék rá az 5-ből.
                                                      
                                                                                                        Giselfull

Sarah Mason:

 James hálójában

"A merész Holly Colhannonnak megvan az a lenyűgöző képessége, hogy jót tud nevetni a megalázó helyzeteken. Legújabb megbízása azonban próbára teszi eszét és lelkierejét. A Bristol Gazette új bűnügyi tudósítójaként egy komor, ellenszenves, de tagadhatatlanul dögös nyomozót, James Sabine-t kell követnie mindennap a rendőri munka sűrűjébe. Kalandjaikról naplót ír az újságjának, az olvasók hamar rákapnak a sorozatra. A szexi bűnüldözővel átélt puskaporos helyzetekből és szaftos részletekből bizony sosem elég. Ki gondolta volna, hogy a törvény és a rendőri munka ilyen romantikus is lehet? Holly rögbijátékos barátja és James szupermodell menyasszonya vajon képesek megtartani párjukat e szövevényes vígjátékban? A végén természetesen győz a mindent elsöprő szerelem..."

Az elején nagyon-nagyon hajazott Sophie Kinsella által írt Tudsz titkot tartani? című könyvre. Erre pluszba még az is rátesz, hogy ez elején kiemelik:

"... James hálójában tökéletes nyári olvasmány Sophie Kinsella és Helen Fielding rajongóinak."

Igen, tényleg a szívemhez nőtt, de attól még a hasonlóságok ott maradnak. A közepe felé mikor már belementünk a nyomozós szálba akkor elfeledtette velem ezeket, de találtam még pár helyzetet ami nagyon sanszos volt. Szerencsére Jack és James nem hasonlítanak (nem úgy mint Emma és Holly, Connor és Ben illetve Lizzy és Lizzie), a szülői háttér is különbözik -itt elégedett voltam velük, végre egy valamennyire szerethető család-, illetve a munkájuk is két különböző úton halad. Hollyt kedveltem, Lizzie-t már kevésbé. Valahogy nem akart átjönni nekem az a nagy barátság köztük. Néhol olyan érzésem volt mintha mind a ketten elbeszéltek volna egymás mellett és úgy tettek volna mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

Mason nem egy csavart rakott bele és ezeket mind ki is találtam, vagy csak azt hittem, hogy kitaláltam, miközben még megspékelte őket valamivel. Az elején kicsit erőltetettnek éreztem a humorát, de aztán ez is beindult és a végére olyan homlokon csapásokat végeztem magamon, hogy elcsodálkoztam miért nem maradt nyoma. Aztán volt itt még közben jó néhány harsány nevetés, egy-két Mi? Miért? felkiáltás és az érzelmek egész kavalkádja. James megnyílását Holly felé jól vázolta az írónő és ez fordítva is igaz. Teresa egy rendkívül idegesítő karakter (főleg a Connoros résznél), és itt megint csak az érzelmeket emelném ki. Mikor bekopogott hozzá Holly már érezni lehetett, hogy valami nem stimmel, aztán ezt csak fokozta egészen addig míg rá nem jöttem, hogy ki van ott (az aranykeresztes utalás valami fantasztikus volt).

Kicsit többet szerettem volna benne látni a romantikát, mikor már a felét is elhaladtam féltem, hogy el fogja kapkodni az írónő a dolgokat, de kellemeset csalódtam. Itt már nem találkozhattunk akkora fordulatokkal, de attól még ott volt az a kis melegség a szívem körül. A végén hallottam volna még felőlük, vagy akár Fleur dührohamáról (így képzelem el a továbbiakban), na meg persze a kollágákról is, főleg Callumról. Nem bántam volna ha esetleg köztük is kialakul valami Hollyval, sőt egy darabon még számítottam is rá, de erről végülis le kellett mondanom.

A sok hasonlat a két könyv között azért levon az értékéből, de így is egy nagyon szórkoztató, ámbár rövid történetet foghat az ember a kezébe.

4,5 pontot adnék rá az 5-ből.

                                                                                                               Giselfull